Villantó horgásztó

Horgászat időpontja: 2013. szeptember 22.

Ismét eljött a hétvége, így felkerekedtünk és kerestünk egy közeli tavat. Ez alkalommal a Villantó horgásztóra esett a választásunk.

Érkezés

Hajnali 6 óra körül megérkeztünk, már világosodott szerencsére. Akár már 5 órakor is mehettünk volna, mert a tó akkor nyit, de annyira sötét lett volna még, hogy gondoltam nem tudunk jó helyet választani magunknak, a helyismeret hiánya miatt. A tavat körbeautóztuk, hogy az általunk megfelelőnek titulált helyet elfoglalhassuk. Budapest felől nem érdemes az első lehetőségnél lefordulni Bugyi felé, mert arról nagyon rossz az út, így érdemes továbbmenni és Dunavarsányon át megközelíteni a tavat. Ott végig betonút van egészen a tóig, hazafelé már arra mentünk.

A tó

Területe kb. 10 hektáros, de két részre van osztva. Gyakorlatilag két háromszög alakú vízterület tárul a szemünk elé, ez a keresztbedobásokra nézve igen rossz ómen. Az egyik tó kisebb, mint a másik, így kapunk egy úgynevezett kis (3,5 ha) és nagy (6,5 ha) tavat, bár a nagy tó is roppant kicsinek hatott számomra. Lényegében egy kettévágott kockatóról van szó. A tó körben igen kopár, nem egy vadregényes terület. Itt-ott pár nagyobb fa is található, de lényegében nagyon gyér a növényzet, nádas is alig akad. A gyér növényzeten túl igen zavaró, hogy nagyfeszültségű áram halad át a tó felett, aminek folyton zizegő, elektromos hangja idegesítő volt és látványnak is kifejezetten ronda. A nagy és a kicsi tó elválasztását előidéző töltés egyik végén ki is van írva egy nagy táblára, hogy horgászni csak saját felelősségre szabad. A tó területén elég sok kutyát is tartanak, melyek persze sokszor ugatnak, így csend és nyugalom szinte soha nem volt. Annak, aki nem szereti használni a tóparton elhelyezett, általában borzalmas wc-ket, annak nem lesz könnyű dolga, gondolok itt elsősorban a hölgyekre. Mindenki rálát mindenkire és az állások igen közel vannak egymáshoz. A sarkokban a keresztbedobás szerintem általános. A tó vize szép tiszta és maga a part is viszonylag, az eldobált csikkeket leszámítva. Ha valaki a kifogott halakat visszaengedné vigyáznia kell, mert a tó szélén ki lettek vágva a nádasok úgy, hogy a nádas töve kilóg a vízből, ezen megsérülhet a hal a visszaengedéskor. A mindenkori napijegyek árait a tó kissé átgondolatlan és szinte használhatatlan honlapján lehet kideríteni. Mi 1.500 Ft-os jegyet vettünk, ami nem tartalmaz halat, de ha valaki hazavinne a horgászat végén ki kell fizetni, a keszeg-kárász például 450 Ft/kg volt. Büfé is van a tavon, ahol lehet kapni üdítőt, chips-et, sört, csokit, szendvicset.

A horgászat

Reggel 7 óra körül tudtuk megkezdeni a horgászatot. Annyira nem volt most lényeges szerintem a hajnali időszak, mert nem volt hőség. Sőt. Most a két feederbotomat vittem magammal és egy pici úszós botot orsó nélkül Szilvinek. Hidegvízi etetőanyagot is vittem, amibe tettem csemegekukoricát, natúr tigrismogyorót és édes kukorica pelletet is. A tigrismogyoró felét fogóval összetördeltem egy-egy eseménytelenebb pillanatban. Bevetettem a botokat. Az egyikre egy-egy darab mega lila (vadszilvás) és mega zöld (lucernás-mandulás) kukoricát tettem és távolra dobtam, míg a másikra tigrismogyorót fűztem és közelre dobtam. Nem kellett sokat várni és máris görbült a közelre dobott bot. Kiváló, egyértelmű kapás… bevágtam. Meg is volt, de még a szákolás előtt leakadt. Nem volt túl nagy 2-3 kg-os forma lehetett, de erős volt és húzott rendesen. Kicsit módosítottam a szereléken és ment vissza ugyanazzal a tigrismogyoróval. Igen gazdaságos kis csali. Most azonban mézes-scopex-es plasma dippbe is bemártottam. Hamarosan újabb kapás a közeli boton, de most meg is volt. Egy 3 kg-os tükörponty volt az áldozat. Kifektettük a pontymatracra, lekezeltük a horog ütötte sebet, gyors fotó és szépen elengedtük. Gyakorlatilag egész nap így ment. 11 darab 2-3 kg-os pontyot, 5 darab kárászt, 2 snecit, 1 pici sügért és 1 naphalat sikerült akasztanunk és volt 7 leakadásunk is. Egyik-másik igen közel volt már a hálóhoz. Kárászt azért fogtunk, mert szerettük volna elvinni. Csak egy kicsit kellett módosítani a csalin és máris jöttek a szép kárászok. Mikor megfogtuk azt a mennyiséget, amit szerettünk volna, vissza is álltunk a nagyobb halakra. Olyan alkalom is volt, amikor a két spicc egyszerre és szinte pont ugyanolyan szögben és lassúsággal elkezdett görbülni. Bevágtam az egyiknek, Szilvi pedig a másiknak. Mindkét hal megvolt. A szákolás nem volt egyszerű, mert nem így rendezkedtünk be, de megoldottuk. Remek élmény volt. Nagyobb halat nem sikerült fognunk sajnos, hiába a nagyobb csali. Simán felvette a kis ponty is, bár alig fért a szájába. Gondolom így tél előtt minden hal eszik, amennyit csak bír, bár igazi a nyárra jellemző vehemens kapások már nem voltak.

Összességében

Végeredményben egy sikeres, eseménydús és fárasztó horgászatot zárhattunk, bár nem a legszebb közegben. Egy átlagos tó a kockatavak hadából.



Hozzászólás(ok) 7 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...