Verba horgásztanya

Horgászat időpontja: 2009. május 12.

Az éjszakai izgalom miatt alig aludtam, mert gondolataim kizárólag a nagy halak körül jártak, lévén akad kapitális hal a tóban bőven.

Megközelítés

A tó Nyíregyházától 5 km-re Sóstófürdő mellett helyezkedik el.

A tó

Partja döbbenetesen szépen karbantartott, tiszta és gondozott. A látvány első pillanatra lenyűgöző. A tó C&R rendszerben működik, pontymatrac és sebfertőtlenítő kötelező. A napijegy 3000 Ft, matrac és kiskocsi a becuccoláshoz bérelhető. A tó körül korrekt 10 méterenkénti horgászhelyek beállókkal, padokkal, szaniterekkel. A gyerekeknek mászóka, hinta, homokozó és a bográcsozási lehetőség is adott. Az éjszakai izgalom miatt alig aludtam, mert gondolataim kizárólag a nagy halak körül jártak, lévén akad kapitális hal a tóban bőven.

Horgászat

Reggel korán behordtam a motyómat, majd nekiálltam szerelni és etetni (Csak szemes etetőanyagot lehet használni, massza-etetőanyag és etetőkosár használata nem lehetséges!) Az első bot bevetése után elkezdtem szerelni a másik botomat, de szinte befejezni sem tudtam már volt is egy jelentkező. Óvatos, ejtős kapás… és lám jött is az első ponty, ami 2,5 kg volt. Fertőtlenítettem és máris engedtem is vissza. A következő időszak már komolyabb vendégeket hozott. A csali fűzött kukorica, csemegekukorica és halas bojli volt. A szívem hevesen kalapált a következő kapás után, mert az akasztást követően elég nehezen indult meg felém a jelentkező. 10-15 perc után boldogan merítettem. Mérés után nem hittem a szememnek! Egy 10,5 kg-os ponty volt az áldozat! Nagy puszi után elengedtem. Kisebb-nagyobb szünetekkel, összességében egész nap ezt fogtam: 9,5 kg - 9,9 kg - 10,5 kg - 6 kg és 5db 2,5-3,5 kg-os pontyot, valamint egy 1 kg körüli compót.

Összességében

Szép napot zártam és egy remek élménnyel lettem gazdagabb. Még nem sikerült ilyen szép nagy halakat fognom. Minden hal visszanyerte a szabadságát. A sok élmény és a kiváló horgászat mellett egy kicsi keserűség is volt bennem. Szép dolog ez a C&R (Fogd meg és enged vissza!), de ennyi sebhelyes és szakadt szájú halat még nem láttam sosem.



Hozzászólás(ok) 2 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...