Préri horgásztó 2009

Horgászat időpontja: 2009. május 24.

Május utolsó előtti hétvégéjére horgászatot terveztünk. A becses eseményre két tó: a Préri és a Moby Dick pályázott.

Érkezés

Előbbi mellett döntöttünk, mert sajnos úgy alakultak a körülmények, hogy 11 körül tudtunk csak odaérni és így inkább a már jól ismert Préri tavat választottunk, a Moby Dickkel szemben, amihez nekünk még nem volt szerencsénk, de ami késik nem múlik! :) Mivel előreláthatóan gyönyörű idő elé néztünk, jobbnak láttuk a stéges tavat választani ahová előző nap már telefonon foglaltunk is helyet. Az ok leginkább a tömegjelenetek elkerülése volt, és a késői érkezés ellenére a biztos hely. A Prérin a napijegy ára 1600Ft+1000 a stég, és ezen felül az elvitelre szánt hal. Pl.: a ponty ára 790 Ft/kg.

Horgászat

A gyors összeszerelés után már repült is befelé a szerelék. Két hagyományos teleszkópos bottal "dolgoztam", epres-feeder etetőkajával, egy kis csontival, csemegekukoricával tunningolva. Epres, illetve vaníliás kukorica volt a csali. Az első kapás úgy 3 perc elteltével jelentkezett, 1,5 kg körülire saccoltam a bajuszost. Meg is lepődtem egy pillanatra, mert ilyen kis pontyot még nem fogtam ezen a tavon. A kapások egyértelműek voltak, tipikus "ponty-botvivősek". Valószínűleg a jó idő hatására a pontyok egész nap ugráltak a tavon, percenként lehetett látni 1-1 "fürdést", olykor 20-30 centire is kivágva magukat az éltető elemükből.

A 6 órás horgászat eredménye: 9 ponty, a legkisebbet én másfelesnek becsültem, a legnagyobb, amelyet el is hoztunk az 4,7 kg-t nyomott. A kettő között pedig minden méret fellelhető volt. A mellettünk lévő sporttárs láthatóan sokkal finomabb szerelékkel, picker bottal horgászott. Ha 14-15-öt nem fogott, akkor egyet sem, de a többi horgász sem szégyenkezhetett aznap a stéges tavon. Én azoknak ajánlanám a stéges tavat a Prérin belül, akik egy kicsit nagyobb nyugalomra vágynak, és a rengeteg élményen túl lehetőség van új csalik, módszerek, felszerelések próbálgatására is.

Összességében

A tó környezete, felszereltsége továbbra is a legjobbak között van szerintem. A képek között megtaláljátok: a stéges tó környezetét, általános képek a Préri-tóról, nemrég nyitott bojlis tóról 1-2 kép, és természetesen a zsákmányolt halakról is. :) Nem lenne teljes a cikk, ha nem fejezném ki sajnálatomat amiatt, hogy az ilyen "fizetős" tavakon sajnos egyre több sérült halat lehet fogni, amelyeknek a többszöri kifogások miatt a szájuk már igencsak szét van tépve. :( Sajnos erre nehéz megoldást találni, de az egyre inkább terjedő kíméletes bánásmód talán javít majd valamit a helyzeten. De ez már egy másik témához, cikkhez tartozik inkább...



Hozzászólás(ok) 35 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...