Pontyozó horgásztó

Pontyozó horgásztó
Horgászat időpontja: 2018. július 26.

Sokat hallottam már erről a viszonylag friss vízterületről, így gondoltam meglátogatom és megpróbálom a horgásztó komoly amurállományát célba venni.

Érkezés a horgásztóhoz

A már lassan tradícióvá váló eltévedéssel kezdtem a napot. A GPS bevitt egy olyan útra, mely idő közben elfogyott. Mentem-mentem, majd egy fás-bokros terület váltotta a monoton utat. A GPS szerint volt még ott út, szerintem nem, talán bozótvágóval csinálhattam volna magamnak, de az épp nem volt nálam. Komoly kínlódások közepette megfordultam a keskeny úton és elindultam visszafelé. A technika most egy másik utat ajánlott, megálltam, kicsit időztem és megvizsgáltam az ajánlott útvonalat, minden okénak tűnt. Szerencsére most jó irányba vitt, a tó honlapjáról már ismerős utcákat láttam a képernyőn. 10 perces késéssel meg is érkeztem a bejárathoz, majd kiváltottam a napijegyet. Ott tudtam meg, hogy autóval be lehet állni az álláshoz, aminek nagyon megölrültem. Vettem még 2 kg kukoricát a biztonság kedvéért, majd becsorogtam a kiszemelt álláshoz.

A horgásztó bemutatása

A horgásztó területe 3 ha körülbelül. Viszonylag sok állás van rajta igen-igen közel egymáshoz. Partját sűrű nádas szegélyezi, víze nagyon tiszta. Az állások körül fák hivatottak árnyékot szolgáltatni az egyszeri horgásznak több-kevesebb sikerrel. Természetesen sok függ attól, hogy melyik oldalon horgászunk. Több kihelyezett WC-t láttam a parton, valamint egy kisebb játszóteret is a kicsiknek. A büfében lehet kapni hideg üdítőt, kávét, csalit, etetőanyagot. A horgászállások nagy része erősen lejtős és kavicsos, így az ágas leszúrása szinte lehetetlen. Bottartó ajánlott, vagy kalapács, amivel leverhetőek az ágasok. Nekem az utóbbi jutott, de nem volt gond. A tó mélysége belül olyan 3-4 méret lehet, de kint sem sekély. Ha flórában nem is, de faunában igen gazdag a terület. Láttam mindenféle madarat, gyíkot, hangyákat, legyeket és persze halakat is. :) A környezet tiszta, rendezett, csendes. Remek horgászat elé néz, aki ide ellátogat.

A horgászat

A hely kiválasztása után rögvest kipakolásztam, közben a lelki szemeim előtt lebegett a füstölős amur kapás. Miután mindent installáltam, bekevertem egy kis etetőanyagot, összetettem a botokat és elkészítettem a szerelékeket. Mindez 20 percet vett igénybe és már szállt is be az első adag amur-lakoma. Egyébként az egész tavon két horgász volt, beleértve engem is. Az idő kellemes volt, enyhe szél susogott, de csak nem füstölt az orsó. 9 óráig mozdításom sem volt, ezalatt háromszor frissítettem a szerelékeken. Ekkor gondoltam egy vadat és készítettem az egyik botra egy 1,5 méteres előkét csalitüskével, majd rátűztem egy puha lebegő műcsalit. Bedobtam és reménykedtem, hogy nem gubancolódott össze, míg a fenkére ért az ólom. 20 perc telhetett el és füstölt az orsó a 1,5 méteren lebegő boton, nem hittem a szememnek. Bevágtam, megvolt. Végre! Elég könnyen jött, majd mikor már majdnem megláttam lehúzott 20 méter zsinórt. Amur lesz! Amur? Amur volt. 1-1,5 kilós forma. Ott fordolódott szegény pára, nagyon rég szerettem volna fogni egyet. Kiszákoltam, kicsit nézegettem, sajnáltam, fertőtlenítettem, fotó és ment is vissza. Na! Gondoltam, ha ez így megy tovább örülni fogok. Dobtam is vissza gyorsan a cuccot, apád-anyád idejöjjön! 10 perc sem telt el és majdnem lerepült a bot. Újabb amur tette tiszteletét a matracon. Ez a testvére lehetett, lehet, hogy ikrek. Megismételtem az előző folyamatot vele is.

A másik bot a fenéken ázott egy fokhagymás gumikukorica formájában. Már körülbelül egy órája lehetett bent, mikor megtekeredett az orsó. Hoppá, vágtam is be. Erősen rángatott, ami annak a jele, hogy nem amur lesz, de nem is valami matuzsálem. Egy meggondolatlan hebrencs potyka kapta fel a műanyag molekulahalmazt. Alig bírtam kiszendvedni a nádból, ahová bemenekült előlem, de azért csak sikerült.

A nap folyamán a fenéken további 3 kapásom volt, de 2 leakadt, 1 pedig vitte a horgot is. A lebegő szerelékkel rovábbi 2 kapás volt, de nem tudtam halra váltani egyiket sem sajnos.

Így összegezve nézve tartalmas horgászat volt, de azért tudtam aludni is egy órácskát, lassan ez is már tradíció nálam. Jó kis peca volt.

Időjárás

Kezdetben kellemes idő volt, majd roppant meleg lett. Néha-néha a szél is feltámadt szerencsére és kaptam a nyakamba két frissítő záport is a nap folyamán. 30 fok volt, de amikor a szél megállt 40-nek éreztem.

Összességében

Jó emlék marad ez a horgászat. Mindenkinek csak ajánlani tudom a horgásztavat, de főleg annak, aki szeretne amurt fogni. Tényleg komoly állomány lehet benne, hiszen sikerült hármat is fognom, azért ez nem általános. Alkalomadtán elugrom még ide horgászni egy hasonlót.




Hozzászólás(ok) 0 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...