Hévízgyörki horgásztó

Horgászat időpontja: 2008. október 11.
Honlap: www.gyorkito.hu

Kollégámmal, aki egyben jó barátom is, ritkán jutunk el egy közös horgászatra, mivel most összehoztuk a megfelelő időpontot, megcéloztuk ezt a tavat. Bár nehezen született meg a döntés melyik tóra menjünk, de bíztunk benne, hogy jó választás lesz. Ő már többször volt itt, eredményes napot zárva.

Megközelítés - Érkezés

Megközelítés szempontjából az M3-as autópályán vagy a 3-as úton kell az irányt Hévízgyörk felé venni, a főúton ki van táblázva jól láthatóan, hogy hol kell lekanyarodni. Két családi ház között vezet a keskeny út tovább, melyből hirtelen egy szántóföld szélén találjuk magunkat. Semmi pánik jó helyen vagyunk, csak kicsit beljebb kell menni, amit jobbra kanyarodva tehetünk meg és itt csak egyenesen tovább, a nagyon rossz minőségű földúton, majd a parkoló táblánál balra folytatva, meg is érkezünk.

A tó

A tó kb. 1-2 hektáros, autóval nem lehet bemenni a horgászhelyig. A napijegy 1500Ft (nem kértek semmilyen igazolványt), mely nem tartalmaz elvihető halat, ha kell valakinek, azt napi áron ki kell fizetni. A halőrházban kapható csonti, giliszta, etetőanyag, alapvető horgászkellékek, no meg sör, bor, pálinka, üdítő, kávé, sőt pizza rendelés is lehetséges, mert kihozzák oda.

Horgászat

Kollégám már 5:30-kor ott volt a jó hely reményében, no meg közelebb is lakik a célponthoz, bár közös indulást beszéltünk meg csak én most kicsit elaludtam. Állítólag csak csengetni kell és beenged a halőr, ha korábban ott van az ember, ami most nem jött be, mert 6: 15-kor nyertünk bebocsátást. Gyors napijegy vétel után el is indultunk a helyünket elfoglalni, még az összes a rendelkezésünkre állt mivel mi voltunk az elsők, így jobb oldalon hátul telepedtünk le. Nagyon nagy köd, hideg és párás idő volt, de szerencsére már kezdett pirkadni, így egyszerűbb volt összeállítani a készségeket. Kezdésnek kukorica és halibutos pellet került fel csalinak nálam, kollégám pellettel próbálta két különböző ízben. Én nyertem az első szép kapást kb. 30 perc múlva, be is vágtam, mintha meg is lett volna, de mégsem. Újracsaliztam és ment vissza, rá egy órára megint volt jelentkező a kukoricás csalira, de nem tudtam bevágni, mert messzebb voltam és ez sajnos nem az a sivítós kapás volt. Ezután semmi érdeklődés hosszú időn át, ezért elmentem csontit venni, hátha arra lesz valami, ha nem is ponty formájában. A tó elején éppen láttam, hogy az egyik spori fogott egy 2 kg körüli potyeszt. Visszatérve tapasztaltam, hogy nem teljesen friss az áru vagy csak még aludtak. :)

Na itt jön egy rossz pont a tó részére! Botot cseréltem és sokkal finomabb szereléket alkalmaztam, de sajnos erre sem volt semmi. Értelemszerűen menet közben többször cseréltük-frissítettük a csalikat, de nem akartak enni a mi horgainkról. Kollégám fogott kishalakat és megpróbálta úszós szerelékkel csukára, de ez sem hozott eredményt. Ebéd után, úgy 14 óra körül egyszer csak megtörte a csendet egy hang... Igen, a szemközti oldalon bedobtak és nem is akárhogy, a parttal párhuzamosan. Ez nevezhető érdekesnek, viszont ami utána jött közvetlen, az a csodálatos, egy igazi füstölös-botvivős kapás a kollégámnál. A fék nyitva volt, a zsinór csak úgy szaladt le, amíg meg nem akasztotta a halat. Szépen görbült a bot, a hal nem volt nagyon agresszív, de azért küzdött. Szokták volt mondani: "az évek és a rutin", 5 perc múlva már a parton is volt, gyors mérés és fotózás után ment is vissza, éltető elemébe az 5 kilós gyönyörűség. A menü számára két szem pisztáciás kukorica egy kis technopufival volt felfűzve. Ezután ismét kapástalanság volt zárásig. Gyönyörű idő volt egész nap és a szél sem fújt, bár lehetett volna több kapás, több hal. A tóban nem csak a standard méretű halak vannak, mert kollégám már többször fogott 5-8 kilós potyeszeket, harcsát, csukát.

Összesítve

Leszámítva, hogy nem tudtam partra emelni halat, tetszik a hely, normális a személyzet, szép gondozott a terület, bár előfordulhatnak keresztbe dobálások a tó kis mérete miatt, azért én ajánlanám mindenkinek. Azt hallottam, hét közben szinte alig vannak itt, hát jövőre meglátjuk.



Hozzászólás(ok) 12 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...