Bugaszegi horgásztó

Horgászat időpontja: 2011. június 21.

Június közepén Balatonlellén nyaraltam és elhatároztam, hogy átmegyek Balatonboglárra egyet keszegezni.

Megközelítés

Balatonbogláron az M7-es autópálya lehajtója mellett található a Bugaszegi horgásztó, amely gazdag keszeg állománnyal rendelkezik.

A tó

A tóban található még ponty, amur, csuka, harcsa és süllő is. Egy szép napos keddi reggelen 6 órára mentem ki a tóra 1 db pickerbottal horgászni. A tó előnye, hogy a hagyományos napi jegyen kívül sportjegy is kapható és csónak is bérelhető a nehezen megközelíthető helyek meghorgászására. A horgászat során a tó autópálya felé eső végében (a halőrház oldalában) maradtam. Egy 270 cm-es telepicker botot használtam 40-es hátsófékes orsóval és 16-os főzsinórral. Műanyag csontikosarat alakítottam át nyitott kosárrá, amit csúszóra szerelt gubancgátló csőre szereltem. A horgom 10-es méretű hagyományos horog volt, pontykapás reményében. Az etetőanyagnak vaníliás ízesítésűt használtam, amihez konzervkukoricát és csontit is adagoltam. A horogra először csonti, majd néhány apró dévérfogás után szemes konzervkukorica került, amivel először kárászt, majd nagyobb dévéreket sikerült akasztanom. 10 óra körül az egyik kicsit elhúzós kapásba belerántottam és az orsóm fékje azonnal felsikoltott, a hal pedig megindult befelé. Az első kirohanása után húztam a féken és elkezdtem kifelé vezetni a halat.

A part közelébe érve a bot végét a vízhez helyezve húztam magam felé, mivel a horgászhely két oldalán nagy nádfal található. Mikor a közelembe került, ismét lazítottam kicsit a féken és előttem körözött a ponty. A bot a fárasztás közben szinte karikába hajlott. Miután már sikerült megpipáltatnom a halat, felfeküdt a víz tetejére és megszákoltam. Horgászatom legszebb pillanatai voltak ezek! A kis picker bot ismét bizonyított! A kb. 10 percenként ismétlődő ütemes (kosaras) etetésnek köszönhetően szépen ráálltak a halak az etetésre és előbb-utóbb egy ponty is rátévedt. A nap hátralévő részében már csak keszegeket fogtam. Mivel sportjegyet vettem, így haltartót nem vittem magammal, nem tudom mennyi keszeget sikerült fognom, de szinte egész nap kapásaim voltak. A kukorica csalinak köszönhetően sikerült kicsit nagyobbakat is horogra csalnom.

Összességében

Bátorítok mindenkit a pickerbotos horgászatra, mert kiváló élményt tud nyújtani egy - egy nagyobbacska hal fárasztása is. A 16-os főzsinór méreténél fogva is előbb elszakad, mint hogy a bot spicce eltörjön. Én már letettem a voksomat ezek mellett a pálcák mellett!



Hozzászólás(ok) 0 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...