Alaszka horgásztó

Horgászat időpontja: 2013. augusztus 19.

Az utam most kicsit távolabb vezetett a megszokottól, de megérte a hosszú út. Célom ezúttal az Alaszka horgásztó volt, amely az előzetes érdeklődés alapján igen kiváló tónak bizonyult.

Érkezés

Az út Budapesttől körülbelül 1 óra 20 perc volt. A tó 6 órakor nyit, így próbáltam pontos lenni. Picit előbb érkeztünk, így nem veszett kárba idő feleslegesen. A tavon számozott helyek vannak, amelyeket előre le lehet foglalni telefonon. Én is így tettem és már úgy mentem oda, hogy a helyem tuti volt (29-es állás). Kifizettem a napijegyet, amely jelenleg botonként 1.000 Ft, kibéreltem egy kötelezően használatos pontymatracot (500 Ft), majd autóval megközelítettem a horgászállást. Itt ért az egy kellemetlen meglepetés. A hely foglalt volt. Egy dohányzó úriember sátrat vert a helyemen, mert éjszaka ott horgászott. Persze 6 órakor el kellett volna hagynia az állást, de azt mondta, hogy márpedig Ő 8-ig itt lesz. Remek, de addig én mit csináljak? Ő azt nem tudja. Visszamentem a halőrhöz, hogy ez a helyzet állt elő. Rögvest jött a helyhez és el is zavarta az embert, mondván, hogy 6-tól 6-ig lehet horgászni egy napijeggyel. Mondanom sem kell, hogy percről-percre maradtam le a hajnali kapások esélyéről. Így mondtam a halőrnek, hogy a 30-as hely szabad és be is telepednék oda, mert mire az ember összepakol 7 óra lesz és én nem ezért fizettem. Azt mondta nyugodtan, majd megoldja az adminisztrációt. Nekiláttam a horgászatnak.

A tó

A tó mérete 9ha. Körben hatalmas fák, akácok, nyárfák, bokrok rejtenek el a nap elől. A part gondozott és kényelmesen megközelíthető minden állás autóval. Egyes állásoknál sütőhely és pad is található, kutyát is lehet hozni, legalább is mi láttunk pár horgászt, akik a kutyával érkeztek. A víz kristálytiszta és 4-5 méter mély. Már a part előtt is van, vagy 2 méter. A horgászállások megfelelő távolságra vannak egymástól.

Horgászat

7 körül tudtam dobni az első szereléket. Máris 2 órás mínuszban voltam (5 körül már világosodott). Pufi és csonti kombinációt próbáltam az egyik boton, a másikon pedig sima kukoricát. Az elsődleges célom pár dévérkeszeg megfogása volt, hogy este paprikás lisztben kisüthessük azokat. Nem sok kapás volt. 8 körül változtattam és fűzött csalit tettem fel. Édes kukoricás pelletet. 15 perc sem telt el és máris jelentkezett a tipikusan keszeges kapás a feederbot végén. Bevágtam, meg is lett. Jó kiló feletti dévér volt a horgon. Óriási volt. Ez így ment egy ideig. Fogtam 4 nagy dévért, egy hatalmas kárászt és 5 kisebb dévért is. Ezek a halak már félidőre meg is voltak. Gondoltam elég is a keszegből. Csalit váltottam. Tigrismogyorót fűztem fel a horgokra és kiengedtem a féket. Miközben szerelgettem a húgom úszós botját az egyik orsó hirtelen elkezdett tekerni, a bot meghajlott. Ez ponty lesz! Bevágtam. Roppant erő a zsinór túloldalán. Szorítottam a féken, tekertem, irányítottam, engedtem. Jó öt perces fárasztás után megláttam. Egy jó 5-6 kilós potyka. Eddigi életem legnagyobb hala lesz, ha megfogom. Nyúltam a merítőért… paff elment. A szerlék beszállt a fák közé mögöttem. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nem tudtam mit rontottam el, de újabb esély jelentkezett 10 perc múlva. A másik bot is elkezdett húzni. Bevágtam, görbül keményen, kicsit szorítottam a féken, majd kiegyenesedett a bot. Ez is elment, de nem láttam mekkora és miféle lehetett. Ezt nem sajnáltam annyira, mert még az előző kapás sokkja alatt voltam. Talán túl kicsi volt a horog, nem is igazán hittem a tigrismogyoróban, így nem készültem fel erre igazán. Meg is lett az eredménye. Ez a két nagyobb kapás volt, majd még sikerült fognom pár kisebb dévért is, amit szinte hihetetlennek tartottam, mert tigrismogyoróra jöttek azok is. Be sem fért a szájába.

Összességében

Remek horgászatban volt részem. A tó mindenben megfelelt az elvárásaimnak. Halakban is bővelkedett, volt nagyobb is, kisebb is. Kiváló horgászterület, szép a környezet és kényelmes a part. Biztosan visszamegyek még erre a tóra és aki nagyobb halat szeretne fogni gyönyörű környezetben azt is erre bátorítom. A tavon egyébként a Catch & Release elv van érvényben, így minden halat vissza kell engedni kivétel nélkül. Nem kevés hal van atóban. Végül nekem mégis sikerült kifizetnem a halat, de ebből nem hinném, hogy rendszer lesz. A halakról érthetetlen módon nem készült kép sajnos.




Hozzászólás(ok) 0 hozzászólás
Hozzászóláshoz regisztráció / bejelentkezés szükséges.
Kattints ide...