Duna-Tisza-csatorna

Horgászat időpontja:2020.04.27.
Régóta terveztem már ide egy horgászatot, most végre összejött. Az előző vadvízi horgászataimból okulva most 3 kiló etetőanyaggal, plusz némi adalékkal készültem. Egy feeder botot, egy pergető botot és a kedvenc spiccbotomat vittem magammal. Ezúttal a csatorna 510-es főút melletti szakaszát látogattam meg.

Érkezés

Mint mindig most is napkelte előtt ott szerettem volna lenni. 4-re húztam az órát és 4:25-kor már úton is voltam az autó felé. 5 körül megérkeztem a kiszemelt helyre, nem volt még ott senki szerencsére, bár nem ismerem annyira a helyet, nem tudom mennyire frekventált. Leparkoltam és szemügyre vettem a terepet, nem tűnt egyszerűnek, az állást körbe növő hatalmas fák karvastagságú gyökereinek jelentős része a föld fölött volt, de azért akadt egy-két sík terület is. Az egyik ilyen területre a széket tettem, ahol berendezkedtem a spiccbotos horgászatra, a másikra az asztalt helyeztem. Első teendőm az etetőanyag bekeverése volt, melyet a szerelékek összeállítása követett. Így hajnaltájt, ahogy ébredezett a természet elég vadregényes volt az egész, mindent beterített a madarak éneke, jó pecának néztem elébe, ilyesmi érzés fogott el.

A táj

A csatorna parját sűrű nádas övezi, itt-ott egy-egy bedőlt fa, benyúló bokor. A jelenlegi horgászállásomat aszfaltozott úton lehet megközelíteni. Maga az állás pedig legalább 2 méterrel lejjebb van, mint az út. A velem szemközti oldalon nem is lehet horgászni, annyira sűrű a növényzet. Az 510-es út ugyan takarásban van a lombok által, de a hangja még elér hozzánk. A part viszonylag tiszta, de legalábbis a szemét egy helyre, egy zsákba van gyűjtve. Azt nem tudom, hogy ezt milyen időközönként szállítják el, de már széthasadt, annyira tele van. Ez hivatalos szemetes-e? Minden esetre én magammal vittem, amit termeltem és az otthoni közös kukába kihajítottam. A partszakasz fekvése nagyon jó, a nap picit jobbra kel és végig mellettünk, mögöttünk van. Komoly a kacsajelenlét a csatorna ezen részén, valamit egy hattyúfészek is épült látótávolságban. Tipp: ha a hattyúról nem veszünk tudomást, akkor egész nap békén fog hagyni minket.

Horgászat

6:30 körül belendítettem a feedert pár méterre, tőlem balra. Az előttem lévő területet a spiccbotnak szántam. Megmértem a mélységet, és az általam maximálisan meghorgászható távolságot 5-6 gombóccal beetettem. Picit balra dobáltam a golyókat, számolva a vékony sodrással. Immáron harmadik alkalommal bizonyult rövidnek a 4 méteres spiccbot. Sürgősen le kell cserélnem egy 6 méteres változatra. Az első kapásra nem kellett sokat várni, egy szép dévért sikerült akasztani. Ez így ment nagyon sokáig, már szinte kezdtem is fáradni csuklóban. Ekkor húzós kapással jelentkezett a feeder. Nem hittem a fülemnek, de nem voltam rest, gyorsan bevágtam és meg is volt a hal. Szépen dolgozott a bot, de a maximális teljesítménytől nagyon messze voltunk. Egy kilós ponty akadt a horogra, jó erőben volt, azt meg kell hagyni. Hiába, a vadvíz megint csak bizonyította számomra, hogy ez teljesen más peca, mint a kockatavi horgászat. A ponty olyan 9 fele jött és utána a feederre már csak egy rövid húzós kapás volt a nap hátralévő részében. Lehetett beleúszás is persze, nem tudom. A keszegfélék azonban szinte egész nap jöttek, hol nagyobb, hol kisebb. Sőt, egy szép sügér sem tudott ellenállni a két szem csontinak. A kifogott halak 80%-át mezei toast kenyérrel fogtam, a többit csontival. A csontikat néha dippeltem pirospaprikába, de nem volt jobb, mint a sima verzió. A törpeharcsa ezúttal elkerült, bár nem tudom, hogy van-e benne. Bizonyára van benne. Az előttem elterülő szakasz elég akadós volt. Sokszor csak a rutin mentette meg a horgaimat, bár egy így is beszakadt. Elég sok volt az uszadék is, óvatosnak kell lennünk és figyelni kell folyamatosan, hogy mit hoz a sodrás. 15 óra felé már eléggé kimerültem, úgyhogy szedtem a sátorfámat. Bíztam benne, hogy tudok fogni egy szép compót, de most nem jött össze, majd legközelebb.

Összességében

Egy kiváló napot zártam, rendesen kifárasztottak a keszegek. A nap folyamán tiszteletét tette egy gyönyörű zöld gyík és egy barázdabillegető is, amely annak ellenére, hogy elterjedt madárfaj, nem is tudom mikor láttam utoljára. A vadregényes környezet hangjait, a túl közeli emberi tevékenység törte meg folyamatosan, néha jelentősen. Lombkorona vágó, építkezés, folyamatos autók zaja. Ez nem tetszett annyira, így ha legközelebb erre a csatornára jövök, biztos, hogy nem ide fogok jönni. Megpróbálok egy csendesebb, de azért megközelíthető helyet választani. Talán Némedi felé valamerre.

2020.04.24., avanember
Képgaléria
Kommentek
A kommenteléshez be kell jelentkezni.