Ezzel a cikkel már igen régóta adós vagyok nektek. Most, hogy tél van és csak az emlékeinkből tudunk táplálkozni, végre rávettem magam a megírására. Jelen cikk az tavalyi első horgásztúrámat hivatott elmesélni, amire Háromfán került sor.

A tó

A tó maga árvízvédelmi célokat szolgálván völgyzárógátas tározóként jött létre. A horgászok körében a "Zöld pokol" becenevet kapta, amire valóban rá is szolgált, hiszen a tó kb. 60%-át vízitök "erdő" borítja. Nyári időszakban már szinte dzsungelről is beszélhetünk... Horgászni így szinte csak behordásos módszerrel tudunk kivéve, ha az igen erős fehérhal állományt célozzuk meg. Szinte minden álláson van lehetőségünk úszós készséggel kényelmesen keszegezni. Bár azt hozzá kell tennem, hogy nem egy, kilón felüli kárásszal is találkoztam ebben a vízben, tehát nem csak pár bodorkáról beszélek, amikor keszegezést említek. A tóban megtalálható természetesen a ponty, amur, csuka, harcsa, sőt még a süllő is és mint említettem igen gazdag a fehérhal állomány is. Gyönyörű helyben nevelkedett compókat is rejt ez a csodálatos víz.

Érkezés - az első túránk júniusban

Már az év elején el kezdtem keresgélni, hogy hová is menjek nyáron majd egy-egy hosszabb pecára. A választásom végül Háromfára esett. Már képeken is magával ragadó a környezet, a világhálón szebbnél-szebb fogásokról lehet történeteket olvasni és nem utolsó sorban egy egyfajta misztikum övezi ezt a vizet a nehézsége miatt. Miután körvonalazódott bennem az időpont, a magamhoz vettem a telefonom és felhívtam a tógazdát Pálinkó Kátolyt, hogy lefoglaljam az 1-es állást a kiszemelt napokra.

A telefonbeszélgetés az első próbálkozásra, létre is jött. A vonal másik végén egy nagyon kedves embert tudhattam, aki minden kérdésemre készségesen válaszolt. Elmondta mi mennyibe fog kerülni stb. Már csak várnom kellett, hogy teljen az idő és végre elindulhassak. Mikor elérkezett az indulás napja, a korai ébresztő kicsit nehezemre esett mivel szinte gyermeki izgalommal vártam már ezt a napot és nem túl sokat aludtam az éjjel. Szerencsére már előző este bepakoltam az autóba szinte mindent a nem kevés holminkból, így nem kellett reggel még a rámolással is bíbelődni. Igen hosszú út állt még előttünk a feleségemmel. (pontosabban akkor még csak menyasszonyommal, de erre majd később a következő cikkemben kitérek)

A hosszú kilométerek lassan akartak fogyni, de miután az autópályáról letértem a somogyi táj elfeledtette velem minden bajomat. Gyönyörű környék, takaros kis falvak tarkították az utunkat. Végre megérkezünk! Mivel először jártunk itt, nem tudtuk pontosan, hogy hol kell megejtenünk a bejelentkezést (persze ezt márciusban nem kérdeztem meg) így felhívtam a tógazdát. Szívélyesen üdvözölt, megkérdezte pontosan hol vagyunk majd mondta, hogy 10 perc és ott is van.

Kis várakozás és meg is érkezett, ahogyan ígérte. Gyors bemutatkozást követően követtük a Natura Horgásztanyára ahol a jegyeket ki tudtuk váltani. Itt egyébként van szálláslehetőség is, illetve mivel ez is a vízparton helyezkedik el, az itteni szálló vendégek az udvar végében tudnak horgászni. Versenyekkor is nemes egyszerűséggel "az udvar" számozással szokták ellátni a helyet. A jegyek megváltása után kellemes beszélgetésbe kerültünk, feleségem kapott egy kávét, de nekem már nagyon hiányoztak a botjaim a kezemből, így szinte már toporogva vártam, hogy elfogyjon a téma. :D Végre elfoglaltuk az állásunkat. Egy perces néma csend következett az autóból való kiszállást követően. A víz és a környezet szépsége szinte megbabonázott mindkettőnket. Tátott szájjal meredtünk a tájba.

Miután felocsúdtunk az első sokkhatásból ittunk egy "welcome" pálinkát, adtunk egy kortyot a vízi manóknak is, majd következhetett a végeláthatatlannak tűnő kipakolás. Szerencsére elsőre tűnt csak hosszúnak a dolog, körülbelül egy óra alatt minden a helyére került, jöhetett a helykeresés. Itt meg kell, jegyezzem, hogy minden álláshoz tartozik egy csónak, egypár evezővel. Minden álláson ugyanolyan üvegszálas csónak található. Szerencsére elég stabil darabok.

Horgászat

Csónakba is pattantunk és elkezdtük felmérni a lehetőségeket. A mi állásunk (1-es állás) a legszegényebb töklevélben. Így kicsit az evezéssel könnyebb dolgunk volt. Bár mint utólag kiderült számomra nem a legjobb helyválasztás volt, mivel az öreg uszonyosok mind a tökerdőben laknak. A nyílt víz csak tavasszal hozhat eredményt. Így a gát tövében kerestem helyet szerelékeimnek, a legnagyobb dzsungel közepén.

A helykeresésnél érdemes figyelni arra, hogy olyan placcot válasszunk, ahol a tök vaskos gyökerei nem hálózzák be a medret. Embert próbáló feladat ilyen helyet találni, de nem lehetetlen. Magát a "tapogatást" én úgy oldottam meg, hogy a bójám talpát levettem és a bója rúddal kopogtattam végig a jónak tűnő helyeket. Ahol ígéretes felületet találtam a talpat visszaszerelve leraktam a bójám.

Bóják a helyükön, jöhetett az etetés! Mivel sajnos egy árvízi szerencsétlenség miatt itt is felbukkantak a törpe ördögök, etetni, bojlival pellettel, method mixel, csak pénzkidobás lenne. Így maradtak a szemes magvak. Az etetésemet főtt kukorica, csemegekukorica, tigrismogyoró, aprómag keverék és csicseriborsó alkotta. Az etetésre és csalizásra szánt magvakat előzőleg mind megfőztem, egy jó adag erőspistával, majd használat előtt őrölt csilivel összekevertem. Mint utólag kiderült elég lett volna a kukorica és a tigris, mert a keszegek imádják az apró magvakat, és a törpék is imádják a csemegekukoricát, ha csípős, ha nem. Csalizni minden esetben két szem tigrissel csaliztam, amit egy kis szivaccsal könnyítettem ki úgy, hogy csak a hajszálnyit emelje fel, de a horgomat még ne.

A szerelékem természetesen "elhagyós" szerelék volt. A korábbi cikkemben bemutatott (horogbefordítás aligner nélkül) kötéssel, egy 6-os Drenana Big T horgot kötöttem egy kb. 20cm-es Sufix bevonatos előkére úgy, hogy a bevonatot kb. 2cm-re a horog fülétől eltávolítottam. A 30-as főzsinórhoz egy 50-es monofil előtétzsinórt kötöttem és ebből kb. 20 métert csévéltem fel az orsóm dobjára. Az előtét zsinórhoz kötöttem egy 120cm-es ólombetétes zsinórt, aminek a végére egy ólomkapocs és egy gyorskapocs került. Ezt szintén megtaláljátok egy korábbi cikkemben (leadcore ahogy én használom). Majd a gyorskapocs végére felkerült a horogelőke, az ólomkapocs klipjébe egy 400 g-os kő és már mehetett is a helyére. A köveket már előre elkészítettem. Egy sarokcsiszolóba kővágó korongot tettem, a köveket satuba fogtam és bevágtam őket egy szimpatikus helyen, kb. 5mm mélységben. A vágatokat portalanítottam, majd ömleny ragasztóval drótfüleket ragasztottam beléjük. Mikor ilyen szereléket használunk, csak egy dologra kell figyelnünk, hogy amikor a kő felkerül a kapocsra, a gumiharangot ne húzzuk rá a klipre, hanem toljuk alá. Ezáltal amikor a halunk meglódul és akadót ér a kő füle könnyedén ki tud csúszni a klipszből és nem zavar minket a fárasztásban.

Miután megvoltam a csalizással vittem is a helyére a szerkókat. Itt a kevesebb több alapon minden bójára két marék etetőanyag került csak. A szerelékek a helyükön, már csak várni kellett! A tógazda egy ismerőse járta végig délután az állásokat. Nevezzük, őt mondjuk halőrnek. Ellátott minket pár jó tanáccsal és a feleségemet két darab úszóval, hogy hadd keszegezzen, ne unatkozzon. Spiccbotot még reggel kaptunk a tógazdától kölcsönbe, mondván fertőződjön a fehérnép is kicsit. Beszélgettünk, informálódtunk eközben egy ember csörtetett felénk az erdőn át. Mikor kilépett a fák közül akkor esett le ki is az. Christian Slott baktatott felénk. Hirtelen nem is hittem a szememnek. Híres horgászemberrel még sosem találkoztam vízparton. Kiderült, hogy akkor érkeztek ők is és fent a gáton vertek tábort.

Nagyon kellemes csalódás volt az ember, hihetetlen szívélyes volt és segítőkész. Elmondta, hogy ő hová rakná az etetéseket stb. Minden kérdésemre szívesen válaszolt én meg csak ittam a szavait. Mint szinte minden nagypontyokat kergető ember én is az ő filmjein "nevelkedtem" elsősorban, így nagy ajándék volt ez a találkozás az élettől. Mikor elment ős is és a "halőr" is nem hagyott nyugodni, hogy Christian hová tenné le a cuccokat. Úgy voltam vele Ő nem először van itt és nem is ma kezdte, nagy marhaságot csak nem mond. Így csónakba be, mindent átrendez, türelmesen vár.

A várakozás közben a feleségem spiccbotját is felszereltem. Szedtem a nád tövéből pár iszapgilisztát és a kegyeire bíztam a cuccot. Hagy szórakozzon ő is. Első körben persze meglepték a törpék. Majd szép lassan jöttek a karika keszegek, kisebb dévérek és előkerültek a szebbnél szebb kárászok is. A második vagy harmadik kárász már kiló fölött volt. Hihetetlen büszke voltam rá, hisz spiccbot először volt a kezében, a töklevelek legeslegszélébe lógatott, mégis hiba nélkül kipallérozta a combos "karcsit". Megmértük, fotó és mehetett is vissza a többiekhez.

Délután már nagyon oda vágott a nap az állásunkra így a rekkenő hőségben nem győztem keresni az árnyékot. Félóránként vándoroltam fáról fára, hogy oda ne kozmáljak. Közben feleségem is bekényszerült a csónak végéből a fák oltalmába. Beszélgettünk, élveztük a szabadságot, mikor végre megszólalt a balos jelzőm!

A szívem egyből a torkomban dobogott, remegő lábbal ugrottam a csónakba. Párom evezett én pedig próbáltam visszanyerni a zsinóromat a tök fogságából. Nagy nehezen a hal fölé értünk. Itt jött az igazi verkli. Szerintem nem volt olyan akadó a víz alatt, amit meg ne talált volna addig ismeretlen ellenfelem. Minden vízbehulló gallyon keresztül ment, a legvastagabb tök gyökerek alatt úszott át és folyamatosan ment, mint egy tengeralattjáró. Kb. 15-20 perc elteltével végre sikerült a felszínre kényszerítenem. Akkor láttam, hogy egy gyönyörű hibátlan igazi sodrófa formájú töves van a zsinór másik végén. Még tett pár kísérletet a menekülésre, de hamarosan sikerült szákba terelni. Iszonyat adrenalin dolgozott bennem. Mikor a csónakkal a partra értünk alig tudtam kiszállni. A szám pedig persze fülig ért. Ilyen csodás fárasztásban talán még sosem volt részem. Nem életem halát fektettem matracra, de addig az volt a legemlékezetesebb fárasztásom. Horogszabadítás alatt folyamatosan locsolgattam a hibátlan nyurgát mivel eszméletlen meleg volt. A mérleg 5,96kg-ot mutatott. Kicsit nagyobbnak saccoltam, de sebaj. Hatalmas élmény volt minden perce a küzdelemnek, így nem bántott a méret kicsit sem. Sőt... Egy ilyen nehéz pályán sokkal többre értékelendő egy ekkora uszonyos szákba terelése. Legalábbis számomra. Pár kép után gyorsan "haza" is engedtem, persze kértem tőle, hogy a nagymutert, vagy nagyfatert is küldje hozzánk némi ingyen kosztért.

Sajnos elég halk szavú lehetett a szentem, mert a túra további részében a jelzőim némák maradtak. A következő napokban szinte megállt a levegő és még csak egy lágy szellő se mozdult a környéken. Ahogy a távcsövemmel kémleletem a többi állást ott se nagyon kapkodták a botokat. Egy-egy helyen hajnalban, vagy éjszaka akadt egy pár szép uszonyos, de nem volt az a kapásdömping sehol sem. A második éjjel mondjuk egy osztrák páros fogott egy húsz fölöttit a hajnali derengés leple alatt, de ők sem bővelkedtek túlzottan a fogásokban, a továbbiakban.

Feleségem aprította folyamatosan a szebbnél szebb fehérhalakat, sőt néha még én is átvettem a helyét. De a hőn áhított nagy fogás ezúttal elmaradt. Mikor elérkezett a túránk utolsó reggele, nagyon nem tetszett a pakolásnak még csak a gondolata sem. Vérző szívvel raktam be az autóba minden egyes darabját a holmiinknak, mert tudtam, hogy itt kell hagyni ezt a "meseországot".

Befejeztük a pakolást, nagy sóhajok közepette és beültünk az autóba. Felmentünk az "udvarhoz" elköszönni. Karcsi most is örömmel látott minket. Ott volt pont Christian és a horgásztársa is, így még több mint egy órát társalogtunk. Addig-addig beszélgettünk, hogy még akkor ott helyben le is foglaltam a következő túránk időpontját is, most egy nap toldással. Most az 5/a állást választottuk némi segítséggel persze. Éveken keresztül azon az álláson került megrendezésre a bojli suli is, mivel nagyon jó adottságokkal rendelkező placc. No, de az augusztusi túra egy másik történet lesz! :D

Összességében

Végül azt tanácsolom mindenkinek, aki szereti a csodás környezet, a vadregényes vizeket és a kihívásokat, látogasson el ide legalább egyszer. Úgy is kétesélyes lesz a látogatás végeredménye. Vagy elsőre beleszeret és Háromfa varázsa többé nem ereszti el, vagy egy életre megutálja és még a környékre sem megy többé. Azt hiszem nekem ez a hely mindig is a szívem csücske marad.