Rövidke szabadságom alatt kézenfekvő volt, hogy pecázzak egyet hétközben, így meglátogattam a Harcsa horgásztavat. A tóról egy véletlen folytán szereztem tudomást és nem bántam meg, hogy meglátogattam. Rövid, de tartalmas horgászatban volt részem.

Érkezés a horgásztóhoz

Telefonos egyeztetést követően hajnali 5 óra után pár perccel megérkeztem az 51-es út mellett található majosházi horgásztóra. Lefordulva a főútról egy jóminőségű földúton lehet megközelíteni a tavat. A kapu már nyitva várt, elsőként érkeztem, de a napijegyet még nem tudtam kiváltani. Ennek ellenére bemehettem és elfoglalhattam a horgászállást. A horgászhelyek megközelíthetően autóval egytől-egyig, aminek igencsak megörültem, mert arra számítottam valamiért, hogy gyalogosan kell beszenvednem a cuccaimat. Az egyik első állást foglaltam el, mert 6-7 óra felé ki kellett mennem a napijegyet kiváltani és nem tudtam, hogy milyenek a tó adottságai, hogy otthagyhatom-e a dolgaimat. Utólag már tudom, hogy igen, de elégedett voltam a választott hellyel egyébként. Nos, leparkoltam, kipakolásztam, bekevertem az etetőt és belevágtam a horgászatba.

A horgásztó bemutatása

A durván 5 hektár területű bányató vize szép tiszta, partja rendezett. A nyári nap kíméletlen sugarait kisebb fák hivatottak elviselhetővé tenni, de azért melegben az ernyőt ne hagyjuk otthon. Itt-ott láttam viszonylag nagyobb padokat kihelyezve, ott is volt egy, ahol én horgásztam egy kukával egyetemben. A horgászhelyek kényelmesek, nagyméretűek, megfelelő távolságra egymástól. Tripod használata ajánlott. Rendesen igénybe vettem a gumikalapácsomat, mire le tudtam verni a rendkívül kavicsos talajba az ágasaimat. Az egy másik kérdés, hogy úgy álltak, mint az ökörhugyozás, de a feladatot ellátták rendesen, bár az egyik hegye megszűnt sajnos, de szerencsére volt itthon egy pótdarab belőle. A szabályzat szerint szakáll nélküli horog használata kötelező (visszatört, micro, vagy, reszelt nem megfelelő), valamit a pontybölcső megléte is. A halőrházban számos terméket lehet kapni, ilyen például a horog is. A pontybölcső bérelhető, annak, aki nem rendelkezne vele. Ennek ára 500 Ft. A horgászatot rendkívül kulturálttá teszi véleményem szerint, szeretnék is beruházni majd egy minimum olyan minőségűbe, mint amilyen itt bérelhető (~15.000 Ft), meg voltam vele elégedve nagyon. Nem használható fonott dobóelőke sem, bár ez engem nem érint. A napijegy, melyet 6 óra körül tudtam kiváltani 2.500 Ft volt. Ez a 12 órás sportjegy ára.

A horgászat

In medias res… etetőanyag bekeverve, hova dobjak? Kiszemeltem egy ígéretesnek tűnő helyet, ahol több halfordulást véltem felfedezni. 50-60 méteres távolság lehetett, melyet könnyedén meg tudtam dobni. A feederbotot ide vetettem be. Közben összetettem az úszós botomat is, de azt mezei kapásjelzős fenekezésre lőttem be. Egyszerűen nem tudok elszakadni ettől a régi módszertől, mely végig kísérte gyerekkoromat. Nagyon szeretem a kapásjelző látványát és azt, amikor felcsapódik, vagy épp lezuhan. Kedvencem, amikor úgy felcsapódik, hogy le is esik a zsinórról. Volt is benne részem a nap hátralévő részében. Nos, hajnal 6 körül repült be az első szerelék, keresőhorgászatot terveztem. 8-ig semmiféle mozdítás nem volt, de nem vesztettem el a hitemet. Biztos voltam, hogy lesz hal előbb-utóbb. A mellettem horgászó sporinak 8 óra magasságában felsírt az orsója. Elindultak a halak. Láttam, hogy már vagy 20 perce fárasztja a halat. Most vagy nagyon gyenge cuccal űzi a vadat, vagy valami komolyabb példány van a horgon. Gondoltam odapofátlankodok és megnézem magamnak az eseményt. Nem tűnt ellenségesnek az ember, sőt. Én mondjuk nem szeretem, ha odajönnek hozzám. Felbukkant a hal, egy jó 8-10 kilós tőponty volt a horgon. Segítettem Neki a szákolásban. Sikeresen kifogtam a halat. :) 8,6 kg volt a pontos súlya. Az eseményt jó előjelnek tekintettem és újult erővel felcsaliztam mindkét botot, majd a part közelébe dobtam a szerelékeket szemben a mélyvízzel, ahová eddig dobáltam. Nem is kellett sokáig várnom. Az úszós boton felcsapódott a kapásjelző és le is esett. Az orsó felsírt rendesen, ahogy kell. Bevágtam, állítottam a harciféken és elkezdődött a csata. A 14-es szakáll nélküli horog biztosan ült. A 4 kilós pontyforma nem bírt ellenállni a mézes szilikonnak. A rendkívül elhasznált merítőhálóm a kritikus pillanatban felmondta a szolgálatot, összecsuklott. Nem baj, a zsinór legyen feszes, szajkóztam magamban. A botot beszorítottam a lábam közé és próbáltam a merítőben pislákoló életet picit lángra lobbantani. Sikerült összeraknom, merítettem, de a hálón lévő egyik lyuk akkora volt, hogy kislisszolt a hal rajta. Kemény, már szakadt rólam a víz és még hol a vége. Felülről rámerítettem a halra, majd tekertem 180 fokot a hálón. Gyakorlatilag beburkoltam a halat, mozdulni sem bírt. Megvagy. Ekkor megindult alattam a talaj. Térdig becsúsztam a tóba az egyik lábammal. Gyorsan átfutott rajtam a gondolat, hogy pakolok és húzok, de türtőztettem magam. Nem adhatom fel pont most. Nagy nehezen kivergődtem a bölcsőig, beletettem a halat, majd kifújtam magam picit. Lekezeltem az apró sebet fertőtlenítővel, picit meglocsoltam a hal testét, majd elfelejtettem róla képet készíteni és elengedtem. 5 percig ültem és energiát gyűjtöttem, kinyitottam egy hideg sört és kortyolgattam, közben konstatáltam, hogy a parti szakasz jónak tűnik. A nap hátralévő részében jó pár halat sikerült még fognom, szinte mindegyik 3 kiló körüli volt és mind a parhoz közeli területről jött. A merítőhálót fixáltam annyira, hogy legalább a mai napot bírja még ki. Kibírta, de kiszolgálta a lelkét. Ott kellett hagynom a kukában legnagyobb sajnálatomra. 12-13 felé megállt az élet és nagyon meleg is lett. Lassan összepakoltam és elindultam haza.

Időjárás

A reggel kellemesen indult, enyhe szél, 20 fok körülbelül. A mellettem található fa délig árnyékot adott, így szinte észre sem vettem, hogy már 32-34 fokra kúszott a hőmérő higanyszála. Valójában a telefon digitális kijelzőjén láttam a hőfokot. Meleg, száraz, napos idő volt, néha-néha egy kisebb széllökéssel, ami kifejezetten jól esett.

Összességében

Rövid, de tartalmas pecát zártam. Örültem volna egy nagyobb példánynak is, de majd legközelebb. Biztosan visszanézek még ide és másnak bátran ajánlom a horgásztavat. Egy próbát mindenképpen megér.