Horgászkarrierem éveit folyamatosan végigkísérte egy fontos kellék, melynek neve ágas. Gondolom mindenki tudja miről van szó. Aki nem, annak gyorsan elmondanám, hogy a fenekező módszer egyik nélkülözhetetlen eleme (volt).
Persze vannak az ágas kiküszöbölésére alkalmas hasonló termékek, de talán ez a legelterjedtebb, azaz inkább ez volt a legelterjedtebb véleményem szerint.
A napokban szereztem be életem első rod-podját és mondanom sem kell, hogy nélküle már el sem mennék horgászni. Rendkívül széles választékban kapható termékről van szó, így mindenki megtalálhatja a pénztárcájának és ízlésének legmegfelelőbbet.
Roppant gyorsan összeállítható, nem függ a talaj állagától egyáltalán és szétszerelt állapotban rendkívül kis helyet foglal. Ezek lehetnek azok az érvek, melyek elsődlegesen mellette szólnak. Több, akár 4 bot tartására alkalmas válozatok is kaphatóak, de akár saját magunk is készíthetünk rod-podot. Ha például stégen horgászunk, vagy nagyon kemény földön, akár betonon a rod-pod akkor is megállja a helyét. Nem kell vesződni az ágasok leszúrásával, mert az néha szinte lehetetlen, persze eddig is megoldottam valahogy, de ezentúl ezen már nem kell törnöm a fejem. Egyszerűen csak felállítom a kívánt helyre a dolgot és már kész is. Stabilan, megbízhatóan kitart a horgászat végéig.
Az árakat tekintve az 5 000 - 6 000 Ft-os modellektől kezdve a csillagos égig választhatunk a kínálatból. 15 000 – 20 000 Ft körül már egészen jó és strapabíró rod-podot vehetünk a birtokunkba. |