 |
|
| |
 |
| Horgászat - horgásztavak, Pest megye |
|
|
| Horgászat: 2008. október 12. |
| Kelt: 2008-10-12 |
A Hárosi öböl volt a cél, de a Joker horgásztó lett belőle. Viszonylag korán indultam, de az a sajnálatos látvány fogadott a Hárosi öbölnél, hogy 20-30 autó állt már a halőrháznál. Ez versenyt jelent. Sajnos a honlapjukon erről egy szó sem esett. 180 fokos fordulat után elindultam a Joker felé, ekkor már késésben voltam.
Érkezés
Miután szerencsésen túlmentem a táblán egy horgászboltnál álltam meg 10 km-re a tótól. Nem is volt ez akkora baj, mert legalább vettem egy kis csontit és etetőanyagot, majd elindultam visszafelé. Nagy kínok közepette rátaláltam a tóra. Nagy köd volt, így nehéz volt észrevenni a táblát. Ez volt az egyik probléma. A másik, hogy én a Joker táblát kerestem, de ez eltűnt. Helyette annyi van csak, hogy "Horgásztó Itt". A malőrt követően végre megérkeztem 6:40 körül. Miután kiderítettem, hogy a Joker tavon vagyok valóban, kiváltottam a napijegyet (1.500 Ft) és nekivágtam a hely kiválasztásának, ami nem volt könnyű feladat. Már az is gyanús volt, hogy kérdezte a nevemet a halőr és mikor felírta egy 22. számot írt elé. Kérdeztem is tőle: - Már 22-en vannak? Erre azt felelte: - Nem, 56-an. Mondtam: - Remek. A hatalmas köd a tó felett nehezítette a helyválasztást, de végül sikerült kiszemelnem a megfelelő helyet. Megálltam és kezdtem is a horgászatot.
A tó
A tavon lehet kapni csalit, italokat, rágcsálnivalót, etetőanyagot, néhány felszerelést. A tó közepén van egy sziget, ahova ingyen bevisznek, ha kéri az ember. Lehet vinni saját csónakot is és azzal is be lehet menni. Pergetni csak úgy szabad, hogy a módszerrel kifogott halat, ki kell fizetni. Nem lehet visszaengedni. A csuka ára jelenleg: 1.700 Ft / Kg. Mivel igen puritán a tó, így javasoltam, hogy telepítsenek nádast és ne engedjenek be ennyi embert egyszerre, mert nincs értelme a horgászatnak, ha 3 méterre ülök a másiktól. Hiába dobok egyenesen, a hal átvisz mindenkin. A nádassal próbálkoztak, de az amurok szétverték, így a művelet sikertelenül befejeződött. A 3 méteres problémára a halálos ítéletet a profit mondja ki gondolom, mert erre nem kaptam választ. Mindenesetre a halőr nagyon szimpatikus fickó volt.
Kapások
Hát-hát. Ez most az én saram biztosan. De mégsem. A tó túloldalán találtam helyet, a halőrházzal szemközti oldalon. A sarokban. Már úgy is kevés hely volt, hogy csak a képen látható horgász és én voltunk ott. Később jobbra is és balra is jöttek még. Hihetetlen. 11 körül jöttek amúgy a helyfoglalók! (Nem értem, hogy 11-kor ki indul el horgászni.) Azért mentem arra a helyre elsősorban, mert a halőrember azt mondta, hogy most ott eszik a hal. Nos, evett is, de nem az én csalimat. A 10 méterre mellettem ülő horgásznak folyamatosan voltak kapásai, fogott is egy szép 5-6 kg-s potykát és 7-8 kisebb szerzetet. Nagyon messzire dobta be a cuccot. Sajnos a botjaim és a jelenlegi szerelék alkalmatlan a távdobásra. Az embernek szinte minden kapása úgy volt, hogy sivított a fékje. Nem bántam, hogy fogdossa a halakat, mert ha valaki jó, akkor menjen is neki jól. Nekem egy komoly kapásom volt, de a bevágás után az egész szerelék etetőkosarastól ment a lecsóba. Ez olyan reggel 9 körül lehetett. Nekem onnantól több említésre méltó mozdításom nem nagyon volt. A szemközti szigeten is horgásztak hangos kapásjelzővel. Sokat zenélt. Úgy látszik tényleg ott evett a hal. Szép lassan megérkeztek az új szomszédok és akkor én úgy döntöttem lelépek. Nem tudtam megvárni a délutáni kapásokat már.
Összességében
A tó igen kopár körben. Ez nem nagyon tetszett benne. Roppant sűrűn vannak a horgászállások, ami szintén egy rossz pont a szememben. (Véleményem szerint ez egy amolyan kockató.) Sajnálom, hogy nem tudtam halat fogni, mert láthatóan van a tóban bőven. Sőt, állítólag a múlt héten jött ki egy 22 kg-s ponty is a halőrháztól nézve a sziget jobb oldalán. A halőr szerint rengeteg benne az amur is, de azok most nem ettek. Aki erre a tóra szeretne menni, annak javaslom, hogy hét közben menjen. |
| A cikkhez tartozó képek (9 db) megjelenítéséhez regisztrációra van szükség! |
|
|
 |
|
|
| |
| Ablog-faktor |
| Ár / szolgáltatás: |
     |
| Környezet: |
     |
| Kapások: |
     |
| Megközelíthetőség: |
     |
| Felszereltség: |
     |
|
|
|
| manos80 |
2011-09-12 07:27:13 |
|
 | Üdv mindenkinek!
Pénteken éjszaka voltunk ismét a Joker tavon. Kezd csökkenni a vízszint, így egyre jobban lehet horgászni. Este 7-től fél 1-ig horgásztunk 2 bottal fenekezővel, négy pontyot sikerült fogni 1,5-3,7-4,7-5,5 kg-osokat. Remek erőben volt mindegyik. Volt olyan kapásunk, hogy indult a bot, akasztásra meg sem várta a féket, egyből tépte a horgot! Tehát remek volt és már nem is voltak olyan sokan éjszaka. Görbüljön mindenkinek! |
|
 |
| manos80 |
2011-06-27 11:38:59 |
|
 | Helló Sporik! Öcsémmel voltunk szombat éjszakai pecán a Jokeron. Este 7-től 01-ig volt jó sok kapásunk (két szakadás is), de valamiért nem sikerült megfogni. Nagyon jó peca volt, sok kapással. Végeredményként egy kis kárász, két 2-2,5 valamint egy 4,2 kg-os ponty. Igazi élménypeca volt, persze a halak azóta is ott úszkálnak az újabb elejtőre várva. Az igaz, hogy a víz sokkal magasabb, mint korábban, de attól remek helyeket lehet találni. Legutóbb két hete a magyar betyár ízesítésű pelletre jöttek a pontyok, most kukorica volt a kedvenc, de egyiket gilisztára fogtuk. Volt még nálunk egy 1 hónapja (!) dobozban lévő lótetű, az RSD-n fogtuk a parton szaladgált, de valahogy nem akaródzott megfognunk kézzel és horogra tenni, pedig nagyon ásós kedvében van még. Majd talán legközelebb. Üdv: manos |
|
 |
| Muskétás |
2011-06-26 17:59:43 |
|
 | Kedves Simike! Amit akkor írtam akkor azt is éreztem, de ma már más a helyzet! Előre bocsátom, hogy senki tótulajdonos rokona sem ismerőse nem vagyok sajnos, csak egy régi horgász aki idejárt már 5 éve és sajnálattal vettem tudomásul amit már a másik beírásomban is megjegyeztem. Megjegyzem, igen kattan a fejembe valami amikor ugyanúgy horgászom mint tavaly vagy előtte és még csak mozdításom sincs egész nap! Ez nem a fizetős helyre jellemző, eddig erre sem ez volt. Ekkor csak a zsebem kattan, meg el az agyam! |
|
 |
| Muskétás |
2011-06-26 17:47:53 |
|
 | Kedves Barátom! Sajnos ez a tó is elromlott rendesen, mivel a víz is rendkívül megemelkedett, és a betelepített mennyiség is nagyon leapadt! A halak gasztronómiai élvezete pedig pocsék! A miértje pedig abbol adódik, hogy más helyről veszik a halat mint eddig és pocsolya íze van! Én évekig csak ide jártam, fogtam is rendesen tavaly nyárig, aztán egyre kevesebbet, de soha többet nem megyek ide. Nem ajánlom ezt többet senkinek sem! Egyetlen előnye, hogy a kocsival oda lehet állni a parthoz. NEM AJÁNLOM! |
|
 |
| Vis Major |
2011-04-05 14:19:23 |
|
 | Köszi a felvilágosítást, azt hiszem, hogy ilyenformán most kihagyjuk a Jokert. Különösen úgy, hogy az oldaladat böngészgetvén szeles időben a háromsziget ígéretesebbnek tűnik...
Lenne majd kérdésem arról a tóról is de mindent a mgeflelő topicban. :) |
|
 |
|
|
 |
| Horgásztó-sorsoló |
| Nem tudsz dönteni, hogy melyik tóra menj horgászni? |
|
|
|